Elemek

2014\12\27

7. Rész - A tragédia

Másnap reggel Lulu kijelentette, hogy ő kakaót fog inni. Már mindenki leült az asztalhoz, mikor odaállt a sarokszekrényhez. Éppen le akarta venni a kakaóport, mikor hirtelen megfogta a dobozát, de nyitva volt és az egészet magára borította. Egy pillanatig néma csönd volt, de ezután mindenki szakadt a nevetéstől. Andi segített neki takarítani, a többieknek odaadta a reggeliüket. Gyorsan be is fejezték, felkapták táskájukat és már indultak is. Az ikrek még gyorsan hazaugrottak a kulcsaikért kivétel Auróra, ő túl messze lakott és elkéstek volna az iskolából. Már minden gyerek benn tobzódott az osztálytermében kivétel az elsősök. Őket a könyvtárba vitték, mert egy fontos dolgot szerettek volna bejelenteni.

- Figyelem gyerekek! - szólalt meg az igazgató - Egy nagyon fontos dologról fogunk ma beszélni. A közeli iskolában nincs elég férőhely egy osztálynyi elsősnek. Tőlünk kértek segítséget. Én és a tanári kar úgy döntöttünk, hogy egy osztályt szét fogunk osztani és így mindegyik 15 fős lesz. Az 1/b - re jutott a választás, de megpróbáltunk minden tőlünk telhetőt, hogy mindenki jól érezze magát környezetében. Fel is olvasom a névsorokat.
1/a :

1. Bakos Abigél

2. Barta Félix

3. Budai Csaba

4. Fodor Debóra

5. Kiss Celesztina

6. Kocsis István

7. Novák Alex

8. Oláh Gábor

9. Szalai Barbara

10. Szekeres Kende

11. Szűcs Erik

12. Takács Héliosz

13. Takács Herkules

14. Török Elena

15. Vass Barnabás

Akiknek a nevét felolvastam, azok menjenek szépen Felícia nénihez. Ő lesz az osztályfőnökötök. Az 1/c-sek Andrea nénihez fognak járni. De azért őket is felolvasom.

1/c:

1. Balla Anasztázia

2. Bognár Fiorella

3. Dobos Izolda

4. Horváth Auróra

5. Horváth Flóra

6. Horváth Klió

7. Horváth Stella

8. Kerekes Angelina

9. Mezei Burak

10. Mezei Eclair

11. Nemes Alexandra

12. Pataki Napsugár

13. Pintér Dakota

14. Somogyi Csongor

15. Veres Elvira

 Az új 'b' osztály pedig Ildikó nénivel fog tanulni. Csak ennyit szerettem volna mondani. Köszönöm - és kisétált az ajtón.
Mindenkit odaterelgettek az új osztályához majd felsétáltak a termeinkbe.

- Hát ez furcsa volt - szólalt meg Napsi - de legalább hozzátok kerültem.

- Igen, az - mondta Flóra - majd bementek a terembe.

Megcsinálták az ülésrendet.

nevtelen.jpg

Már az utolsó órán ültek, mikor Aurórát kihívta az igazgatóhelyettes, Amanda néni. Elvitte őt az irodájába.

- Mért vitték el ? - kérdezte Stella.

- Lövésem sincs - súgta Klió.

Egyszer csak egy síró lány végigfutott a folyosón. Az egész osztály sutyorogni kezdett. Andrea kiszalad utána, de kis idő múlva visszatért:

- Gyerekek, kérlek nyugodjatok meg! Vége az órának, mehettek haza - azzal kiment az ajtón.

Napsiék összerámolták cuccaikat és utánasiettek. Egy kicsi szobába érkeztek meg, ahol Auróra kisírt szemekkel ült egy babzsákfotelen.

- Mi történt? - guggolt le hozzá Flóra.

- A nagyim ... - szipogta Auróra, majd újra sírni kezdett.

- Elment - fejezte be Andi.

- Hova? - nézett Klió testvérére.

- Nem úgy te bolond - vágta rá Stella.

- Jaaa ... bocsáss meg.

- Már nagyon idős volt - törölgette szürke szemeit.

- Na gyertek szépen menjünk haza - ölelte meg nénikéjük őket.

Mielőtt hazamentek volna Auróra házához sétáltak. Amíg ő összepakolt, a lányok körül néztek. Kicsit idegesen jött ki a szobájából:

- Lányok én sehol sem találom azt a kulcsot.

Andrea a könyveknél matatott. Talált egy érdekes könyvet, ami a levegő elemről szólt. Éppen vette ki, de elejtette és egy boríték eset ki belőle.

- Aurórának - olvasta halkan - Auróra - kiáltotta és miután a kislány megérkezett, a kezébe nyomta.

Egy ideig forgatta a levelet. Érezte, hogy kipúposodik. Felbontotta és egy láncon lógott a kulcs.

- Ez az amire gondolok? - kérdezte kicsit boldogabban.

- Igen az - mosolygott rá nénikéje - és szerintem ezt is hozd magaddal - nyújtotta át a könyvet.

Auróra szorosan megölelte és már futott is vissza pakolni. Kb, 15 perc múlva készen is volt, majd fogták magukat és hazamentek.

Részek

2014\11\13

6. Rész - A titok

Napsi tegnap összepakolt a szobájában és készített nasit is. Alig várja, hogy vendégei megjöjjenek. Andrea épp a Nagy Könyvet olvasgatta és azon gondolkodott, vajon kié az a négy szoba. Csöngetnek. Napsugár kikukucskált ablakán, majd lerohan a lépcsőn.

- Sziasztok. Gyertek be!

- De szép a házatok - mondta Stella.

- Köszi. Mit szeretnétek csinálni?

- Vezess körbe minket - kiáltott Klió.

- Oksi, Kezdjük a kerttel.

Kimentek a kertbe és elkezdtek sétálgatni. Napsi elvitte őket ahhoz a furi fához, ahol a gyűrűket kapták.

- Ez a kert óriási - szólt döbbenten Auróra.

- Lányok, mesélek nektek egy érdekes történetet, ha tudtok titkot tartani.

- Hidd el, bennünk bízhatsz - nézett rá Lora.

- Egyszer a kisebbik húgom eljött ehhez a fához. Ezen a fán van három jel: egy nap, egy hold és egy csillag. Mikor Csillag hozzányúlt a csillagoz, a fa megnyílt és egy gyűrűt adott neki. Lunával mi is idejöttünk és kipróbáltuk. Én ezt a gyűrűt kaptam - mutatta.

- Azta - kerekedett el Stella szeme.

- Hát ez érdekes - mondta Klió.

- Lányok, lehet hogy rossz a szemem, de én nem csak három jelet látok. Ezt nézzétek - hívta Flóra barátnőit.

- Tényleg. Nézzük, hány darab van még: egy, kettő, három, négy. A de szép a negyedik - bámulta a jelet és hozzáérintette mutatóujját. A fa megint megnyílt - Jesszus - esett hátra Auróra.

- Jól vagy ? - kérdezte Napsi és felsegítette - Most próbálj meg benyúlni a fába.

Auróra benyúlt a résen, majd miután kihúzta egy gyűrűt látott benne.

- Ezt meg hogy csináltad ? - kérdezte Klió.

- Nem tudom.

- Mi is kipróbálhatjuk ? - csodálkozott Flóra.

- Persze. Válasszatok egy jelet. Ha megvan mindenkinek, érintsétek meg - mondta Napsugár.

Mindenki kiválasztott egyet és mindenkinek sikerült.

- De szép gyűrűk - gyönyörködött Stella.

- Mit jelentenek ezek a jelek ? - nézte a jeleket Klió.

- A nénikém biztos tudja - és már futottak is vissza a házba.

EF-11.gif

$T2eC16Z,!)!E9s2fDPDuBR,Ggml4+g~~60_35.JPG

EF-01.gif

EF-07.gif

Megkeresték a vendégszobát és Andi még mindig a könyvet olvasta.

- Segítesz nekünk? - kérlelte Napsugár.

- Persze. Lányok köszönöm, hogy felvidítottátok Napsit.

Végig nézett a négy lányon, majd miután pislogott egyet máshogy látta őket, mint azelőtt: Stella - lángvörös haj; Flóra - agancsán (?!) madarak ültek és csiripeltek; Klió - világoskék haj és sellőuszony; Auróra - szárnya és fehér hajjal nézett vissza rá. 

- Minden rendben, rosszul nézel ki - kérdezte Flóra.

- Persze, csak szédülök egy picit.

- Azt szeretnénk kérdezni, hogy ezek mit jelentenek - nyújtották át a négy gyűrűt.

- Hát, nézzük csak - lapozgatta a könyvet Andi - ez az a négy jel, amit a szobák ajtaján láttunk.

- Azaz? - nézett kérdőn Auróra.

- A négy elem jele - szólt hozzá Napsugár.

- Későre jár. Mennyetek szépet az ebédlőbe, máris viszem a vacsit - csukta be a könyvet Andrea és ment is a konyhába.

Megvacsoráztak és felmentek Napsi szobájába. Klió kezdte a fürdést és ameddig a fürdőben volt, kiterítették a padlóra a hálózsákokat. Napsugár éppen egy takaróért ment, mikor összefutott Andival.

- Napsi enged meg Lunáéknak had aludjanak veletek.

- Oksi, jöhetnek.

- És még valami. Ezt a levelet a Nagy Könyvben találtam. Neked címezték.

love-letter-300009.jpg

- Rendben, majd fürdés után elolvasom.

Miután mindenki megfürdött belebújtak pihi-puhi 'ágyikójukba'. Napsi kibontotta a levelet és elkezdte olvasni. Ez állt benne:

" Kedves Napsugár!

Ha ezt olvasod Andrea, Klió, Stella, Flóra és Auróra már nálatok vannak. Tudnod kell, hogy ők ...

- Napsi, figyelsz? - kérdezte Auróra.

- Persze. Meséljetek.

- Rendben ki kezdi? - mondta Flóra.

- Majd én - szólt Auróra - Én nem ismerem a szüleimet. A nevelőanyukám azt mondta, hogy amikor megtaláltak nagy volt a köd és én egy kosárban feküdtem egy padon. A nevelőanyukám eltűnt, ezért az ő anyukája vigyáz rám. Olyan, mintha a nagyim lenne.

- Szegény - nézte mélyen átérezve helyzetét Lora - az én szüleim egy autóbalesetben haltak meg. Most a nénikém fogadott be. És engem egy erdőben egy tisztáson találtak meg.

- Engem egy tábortűz mellől vitt haza a mostohabátyám. Ő már nem él és a családom teljesen összeomlott, csak én meg a húgom vagyunk normálisak a családban. Sajnos a szüleim az alkoholba fojtották bánatukat - szomorkodott Eszti.

- Én úgy úsztam egy kosárban, mint Mózes. Engem is a bátyám talált meg, de nem szeret úgy, mint régen - fejezte be Klió.

- És mikor születtél ? - nézett kérdőn Lulu.

- 2002. szeptember 21-én.

- Én is - vágta rá Flóra, Auróra és Stella egyszerre.

- Ez furcsa. Akkor ti "ikrek" vagytok - mosolygott Napsugár - a mi szüleink nem rég mentek el, de nem tudjuk hova. Néhány napja kiderült, hogy Andi a nénikénk.

- Na hát ez sem mindennapi eset - ámuldozott Stella.

- És itt még nincs vége. Címeztek nekem egy levelet, amiben ez áll:

" Kedves Napsugár!

Ha ezt olvasod Andrea, Klió, Stella, Flóra és Auróra már nálatok vannak. Tudnod kell, hogy ők a testvéreid. A négy szoba ami alattatok van, az övéké. Kell mindegyikőjüknél lennie egy-egy kulcsnak, amik kinyitják az ajtókat. Lesz egy küldetésetek Lunával és Csillaggal. Meg kell szereznetek a négy lány nyakláncát, mert azokban van az erejük. A gyűrűkben is van, de az nem elég szinte semmire. Andrea tud nektek segíteni, hogy sikeres legyen a küldetés. Nagyon szeretünk titeket.   Puszi: Anya és Apa "

Mindenki lefagyott. Csak csöndben nézték egymást, senki sem szólalt meg. Hirtelen belépett a szobába Andi:

- Na, hogy vagytok lányok? - de észrevette, valami nincs rendben - Minden oké?

- Ők négyen... -  kezdte Napsugár.

- Igen?

- A testvéreink - mondta napsi.

- Ilyen nincs. Erről mért nem tudtunk semmit?

- Nem szeretsz minket? - kérdezte Auróra.

- Dehogynem - és magához szorította a négy lányt.

- Ti vagytok a négy elem - örvendezett Csillag.

- És ez mit jelent? - kérdezte Klió.

- Azt, hogy ti uraljátok a négy elem erejét - vágta rá Andrea.

- Azta, és mire vagyunk képesek? - szólalt meg Stella.

- Azt még nem tudom, - lapozgatta a könyvet Andrea - de máris megnézem.

- De izgi ez az egész - nevetett fel Flóra.

- Szöszi, én ezt nem értem. Csak nekik vannak képességeik? - nézett Luna nõvérére.

- Nem. Nektek is van, és itt nem csak hetetekről írnak. Ugye van a nap, a hold, és a csillagok - mutatott nénikéjük Napsiékra - és van a négy elem: a víz a tűz a föld és a levegő, - fordult az ikrek felé - de itt van még bölcsességről is szó, meg álomról, és még sok minden másról. És a mellette levő jelek a szobátok ajtaján is rajta vannak. De várjatok egy pillanatot, - állt fel és a kulcsok között kezdett kutakodni - meg is van. Ez a három kulcs az ezen az emeleten levő szobákhoz jó. Mindegyik meg van jelölve a saját jeletekkel. Az ikreknek is kell lennie ilyen kulcsnak. Sőt a többi olyan embernek is, akik azokat az erőket uralják amik a könyvben vannak, csak azt nem tudom, hogy hol vannak a szobák.

Fire-Element-low-res.jpg

Water-Element-low-res.jpg

Earth-Element-low-res.jpg

Air-Element-low-res.jpg

old_man001002.jpg

il_fullxfull.168349934.jpg

sun.jpg

- Nekem szerintem van is valami kulcsom - mosolygott Eszti.

- Ja. Talán az enyém az ékszeres dobozomban van - gondolkodott Lora.

- Szerintem nekem egy fadobozban - ujjongott Auróra.

- Az enyém is - nevetett fel Klió.

- Szupi holnap is átjöttök, majd hozzátok a kulcsokat és meglátjuk mi lesz a szobákkal.

- Jó, de most már ideje aludni. Jó éjt - kapcsolta le a villanyt Andrea.
Napsugár egész éjjel forgolódott. Azt álmodta, hogy egy lány nyakában lóg egy álomfogós nyaklánc. Fekete volt. Mintha sugározta volna a sötétséget, de mikor odafutott a lányhoz és hozzáér ékszeréhez, hirtelen minden vészjós köd elillant, a nyaklánc fehér színű lett és kitisztult minden. A lány mielőtt hozzáért el akarta taszítani magától, de ezek után szorosan átölelte.

diy_dream_catcher_necklace_end.jpg

FRIEND-HUG.jpg

witch_charmed_dreamcatcher_necklace_by_sierdreams-d7c9g0m.jpg

- Elvira?

Érezte jellegzetes trutti-frutti illatát, de mielőtt folytathatta volna mondandóját felébredt.

Részek

2014\10\25

5. Rész - Az elemek

Andi már áthozott mindent régi lakásából és a vendégszobában szállt meg. Amikor egyszer mennek fel Napsiék szobájába (ami a második emeleten volt) megtorpan az első emeleten és körbenézett.

- Kié ez a négy szoba?

- Nem tudjuk, de vannak kulcsok. Megnézhetjük vannak-e köztük a zárakba illők - és már futottak is Napsugár szobájába.

Az összes kulcsot kipróbálták, de egyik sem volt jó.

- Hát ez furcsa. Minek van itt négy szoba, ha úgyse használja senki? - kérdezte Lulu.

- Majd kiderül - mondta Andi.

Elkezdett sétálgatni az emeleten. Azt vette észre, hogy mindegyik ajtón van egy jel. Kíváncsi volt mit jelenthetnek, ezért lement és elkezdett utánaolvasni a könyvekben, de nem járt sikerrel. Egy könyv volt amibe még nem olvasott bele: a Nagy Könyvbe. Mikor a lányok épen játszadoztak, gyorsan felment Napsi szobájába és a kulcsokat kivitte a vitrinen lévő lakathoz. Volt egy nagyon nagy kulcs, és mivel a lakat is nagy volt Andi ezzel próbálkozott először. A lakat kinyílt és már el is kezdett benne kutakodni.

key1.jpg

1574576.jpg

Sok jelet látott benne: volt nap, hold, csillag és megtalálta az a négyet is amit az ajtókon látott.

- Hát persze, a négy elem. Hogy eddig ez nem jutott eszembe.

- Hogy a mik? - kérdezett vissza Luna.

- Te mit csinálsz itt?

- A szobámba mentem egy játékért. De miről beszéltél az előbb?

- Tudod van négy jel az első emeleti ajtókon és ...

- A mi ajtóinkon is vannak - mondta Csillag.

- Tényleg?

- Igen, itt van - mutatta Napsi.

050291-blue-jelly-icon-natural-wonders-moon7-sc48.png

sun.jpg

1216181106356570529jean_victor_balin_icon_star.svg.med.png

- Így most már értem - mosolygott Andrea.

- Mit? - kérdi a három lány.

- A négy szoba a négy elemé.

- És kik azok?

- Na, hát ez az amit még én sem tudok.

lány.jpg 

 Másnap az iskolában Napsugár a nagyszünetben szomorúan üldögélt egyedül egy padon. Nem értette, mért nem szereti őt Elvira. Már majdnem sírva fakadt, mikor odament hozzá négy lány.

- Szia jobban vagy már? - kérdezte a göndör hajú lány, de már folytatta is - Jajj, bocsi még be sem mutatkoztam, én Flóra vagyok.

- De szép neved van. Az én nevem ...

- Napsugár, tudjuk.

- Stella, ne támad már le szegényt - tolta le Flóra.

- De igaza van, mindenki erről beszél a suliban - mondta a barna, hullámos hajú lány.

- Jól mondod Klió - szólt az aranybarna tincse lány, aki a haját igazgatta.

- Ki beszél, és miről? - nézett Napsi kérdőn a többiekre.

- Az egész suli arról beszél, mi történt közted és Elvira között - hadarta az előző lányka.

- Lassíts Auróra, nem látod hogy teljesen ki van? - kérdezi Stella.

- Ez de ciki - szomorkodott Napsi.

- Maximum Elvirának ciki. Most az egész iskola utálja - mondta Klió még gyorsabban, mint Auróra.

- Na jó. Csajok kicsit lassítsunk le. Szóval most már mindenki nevét nagyjából tudod. Engem nevezhetsz Lorának is, Stellát Esztinek és Aurórát pedig Aurának.

- És Klió?

- Én nem szeretem ha becéznek.

- Én is jobban szeretem, ha Aura helyett Aurórának hívsz.

- Rendben.

- Leszünk barátnők? - kérdezi Klió.

- Persze, és már van is egy jó ötletem, hogyan ismerhetnénk meg egymást. Egy ...

- Pizsiparti keretében - mondta Stella.

- Mi a szösz, te belelátsz a fejembe?

- Aha, mondhatjuk azt is.

- Mindig ezt csinálja - fésüli haját ujjaival Auróra.

- Akkor holnap egy pizsipartiban benne vagytok?

- Persze - vágták rá egyszerre.

Vége az iskolának és ezrével tolonganak a gyerekek az ajtóban. Napsugár nagy nehezen megtalálja nénikéjét és elindulnak hazafele. Útközben elmeséli, mit tervezett holnapra. Andi boldog volt, hogy unokahúga végre talált barátokat. Napsugár az nap éjjel is furcsát álmodott: a négy lány gyönyörűen táncolt, de nem nagyon egyeztek valódi kinézetükkel mivel Stellának az álomban lángvörös haja volt, Flórának agancsa nőtt, Kliónak uszonya és világoskék haja és Auróra egy lenge ruhában volt és fehér (de nem ősz) haja volt. Az álom végén látta a négy elem jelét. Napsi megint nem tudta hova tenni a dolgot.

kep_057.jpg

Részek

2014\10\20

4. Rész-A dolgozat

Egy hónapja jár már Napsi suliba. Eljött az ideje hogy megírja első dolgozatát. Még mindig Elvira mellet ül és még mindig megrémül ha vissza gondol arra a rossz álmára.

Vége a szünetnek, mindenki leül. Andi néni kiosztja a dolgozatokat.

- Pssz, Napsi, segíts már, mert nem tanultam semmit - súgja Elvira.

- Biztos jó ötlet ez?

- Ne legyél már ilyen inkább mond mit írjak.

- De A meg B feladat sor van.

- Nem baj.

Napsi mivel jószívű elkezdi nézni a feladatokat. Ahogy elkezdi nézni Elvira felkiált:

- Tanító néni Napsugár rólam lesi a dolgozatot.

- Napsugár nagyot csalódtam benned - szólt Andi néni.

- De ...

- Nincs de, légy szíves ülj a leghátsó padba.

Napsi megindul hátra, próbálja elfojtani könnyeit.

 large.jpg

Szünetben odamegy a tanári asztalhoz.

- Kérem higgye el hogy én nem akartam lesni. Elvira kérte hogy segítsek.

- Figyelj Napsugár én elhiszem, de ezt próbáld meg azzal megelőzni, hogy nem súgsz neki - mondta neki a tanár.

- De én félek Elvirától.

- Rendben, akkor elültetem mellőled.

- Köszönöm - ölelte át Andi nénit.

Nagyszünetben odament Elvirához.

- Ezt mért csináltad? - kérdezte Napsi.

- Csak úgy mert vicces volt.

- Nem, egyáltalán nem volt az.

- Mit pattogsz itt kisbolha? Kérsz egyet?- azzal Elvira megpofozta Napsugárt.

Napsi elesett és mindenki köréjük gyűlt. Itt már nem segíthetett sem Luna, sem Csillag. Napsi elájult.

Négy lány segített bevinni Napsugarat a védőnénihez.

Az orvosiban ébredt.

- Hol vagyok? - és lassan felült.

- Az orvosi szobában - mondta a védőnéni.

- Elvira volt, én nem akartam senkinek rosszat - mondta kétségbe esetten.

- Nyugodj meg. Elvira meg fogja kapni az igazgatói intőt.

- Félek, nagyon félek! - kezdett sírni.

- Haza viszlek - szólt Andi néni.

- Nem kell, egyedül is haza tudok menni.

- Akkor felhívom a szüleid.

- Inkább kísérjen haza.

- Rendben.

Hazaértek és Andrea néninek feltűnt, hogy csak két húga van otthon.

- A szüleid hol vannak?

- Ők...

- Igen?

- Ők ... elmentek - és megint sírt.

- Szöszi de te azt mondtad, hogy külföldre mentek pár hónapra.

- Tudom de mit mondhattam volna ? - bőgtek most már mind a ketten.

- Lányok nyugodjatok meg. Meséld el Napsugár mi történt.

- Még júniusban elmentek, azt mondták, hogy valamit el kell intézniük és azóta sem jöttek vissza.

- Mutatsz róluk egy képet?

- Persze - majd odafutott egy dobozhoz és elővett egy képet. - Tessék.

Ahogy ránézett a képre elakadt a szava.

- Szofi ...

- Honnan tudja az anyukám nevét - de Andi néni még mindig a képet bámulta.

Egyszerre könny csordul ki a szeméből és sírni kezdett:

- Szofi, mért mentél el ?

woman-crying-at-work1.jpg

- Andi néni honnan ismeri a mamát ?

- Ő az én ... Nővérem.

Mind a három kislány le van döbbenve. A szüleik vajon mért nem mesélt nekik a nénikéjükről?

- Szóval te a nénikénk vagy? - kérdezte Luna.

- Luna ő a tanárnénim légy szíves magázd őt.

- Dehogy most hogy ez kiderült még kevésbé kell magázni. Már tudom kire hasonlítottál ennyire, Szófiára.

- Tényleg?

- Igen.

- Andi maradj itt velünk. Félünk egyedül - mondja Csillag.

- Megengeditek? Csak mert most albérletben lakom.

- Hát persze - mondják egyszerre.

Még az nap este áthozott egy pár dolgot az albérletből. Napsiék felhívták szobájukba.

szoba.jpg

 Ahogy felértek a csigalépcsőn, Andi felkiáltott:

- Azta ez a könyv még megvan?

- Mármint az a nagy ott? - kérdezi Lulu.

- Igen, Szofi mindig abból mesélt.

- Mi nem nyúlhattunk hozzá és ezért rakták vitrinbe - szomorkodott Napsi.

- És a dobozról tudsz valamit? - nézett rá Csillag.

- Nem, azt még nem láttam.

Ezután körbejárták a szobákat és lefeküdtek.

cozybed1_1.jpg

bedroom-girl-photography-pictures-sun-Favim.com-52921.jpg

bedroom-in-evening-sun.jpg

IO_3130_SunDancer_572x310.jpg

                                                                     Napsi szobája

 

1345014744975902.jpg

bed-bedroom-goodnight-moon-night-painting-Favim.com-64129.jpg

galaxywallmural10.jpg

                                                                        Luna szobája

 

astrostarlampkit7.jpg

hipstergalaxybed9.jpg

starceiling6-890x1335.jpg

solarsystembed8.jpg

t2_Bedroom_at_night.jpg

                                                                Csillag szobája

Részek

2014\10\07

3. Rész - Rossz álom

Szeptember elseje. Eljött a várva várt nap. Napsi először megy iskolába és picit izgul.

Luna kicsit érettebb lett a múltkori eset óta, szóval rábízza Csillagot. De jobban aggódik a suli miatt. Mi lesz ha valaki megkérdezi tőle, hogy kik a szülei? Mit fog válaszolni? És akkor biztos, hogy gyermekotthonba kerülnek. És lehet, hogy szétszakítják őket egymástól és soha többé nem láthatják egymást. Napsit kirázta a hideg ettől a gondolattól.

- Minden rendben van? -kérdezte Luna.

- Persze, de most sietek nehogy egyből első nap elkéssek. Luna nagyon figyelj Csillagra. Sziasztok, sietek haza- aztán rohant végig az utcán nehogy első nap beírást kapjon.

Épp időben beért, a tanár néni leültette őt a középső padsor második padjának bal oldalára. Mellette egy fekete hajú, fekete szemű kislány ült. Napsi furának tartotta.

09031313.jpg

- Szia Elvira vagyok. És te? - kérdezte.
- Napsugárnak hívnak, de ... - kezdte, de a tanár félbe szakította.
- Lányok, kérlek maradjatok csöndben és figyeljetek. Szünetben annyit beszéltek amennyit szeretnétek.
- Bocsánat...ööö. Elnézést, de nem tudom a nevét - sütötte le szemét Napsi.
- Az én nevem Andi néni. Semmi baj, de ne forduljon többet elő.
- Nem fog - mondta Napsi.
Úgy tűnt, mintha Elvira véleménye hirtelen megváltozott volna Napsiról.

Szünetben odament hozzá.
- Szóval azt szerettem volna mondani, hogy Napsugár vagyok, de hívatsz Napsinak is.
- Jó oké, csak azért kérdeztem, mert mellettem ülsz majd egy ideig - közölte Napsival közömbösen, de mintha hirtelen meggondolta volna magát - de szólíts csak Virinek - mondta, mint egy angyalka.
Mik ezek a hirtelen hangulatváltozások? Milyen már az, hogy egyik pillanatba ördög másikban meg angyal?
Napsi teljesen összezavarodott. Amikor padtársára nézett az mosolygott, mint a vadalma, viszont Napsi úgy érezte nem szereti őt ez a lány. Alig várta hogy hazamehessen.
Eljött a negyedik óra.
Ebben az órában tartották az ünnepséget.
Mindenki lement az aulába és elfoglalta a helyét. Egy nagyon szép köszöntővel indítottak, de Napsi ezek után nem tudott koncentrálni. Megjött Elvira, késve, de úgy tett mintha misem történt volna. Arra hivatkozott, hogy beragadt a mosdóba. Mikor ezzel végzett leült Napsi mögé. Napsugárnak ettől görcsbe rándult a gyomra.
- Minden rendben drágám? - kérdezte Andi néni.
- Igen - mondta kissé remegő hangon.
Az ünnepség után felkapta táskáját, gyorsan elköszönt és elviharzott. Mikor hazaért bezárt minden ajtót és ablakot, lehúzta a redőnyöket és leült tanulni.
- Minden oké Szöszi? Rosszul nézel ki -kérdezte Lulu.
- Persze  jól vagyok. De most tanulnom kell. - szólt és folytatta leckéjét. Este, miután lefektette húgait azon gondolkodott, mért ilyen vele Elvira. Egész éjjel forgolódott, de mikor elaludt szörnyűt álmodott: egy fekete szempár nézett rá gonoszul.

feketeszem.jpg

- Ki vagy te? - kérdezte Napsi ijedten.
- Gondolkozz! Vajon ki vagyok? - mondta az ismerős hang .
- Elvira?! Mit akarsz tőlem?
- Csak a hatalmadat.
- Miről beszél? Milyen hatalomról? - nézett kérdőn Elvirára.
- Te az nagyon jól tudod - és Napsira vetette magát.
Mármint vetette volna, de csak fellökte, mert épp időben megérkezett két lány. Az egyik sötét kék, a másik szőke hajú volt. A kék fürtös neki ugrott a gonosz léleknek és ezt kiabálta :
- Ha Szöszinek valami baja esett én kinyírlak!
- Luna? Te mit csinálsz itt? - kérdezte lassan, mert az esés közben beverte a fejét, de tudta hogy csak Lulu hívja Szöszinek.
- Jöttünk segíteni - sietett Napsihoz a szőke kislány.
- Csillag?
- Ne félj most már biztonságban vagy - szólt Csili, de ezután elvesztette eszméletét.

Részek

2014\07\28

2. Rész - Csillag elkóborol

Napsi szülinapját július 21. megünnepelték. A húgaitól kapott egy tortát és egy gyönyörű nyakláncot.

Sunshine.jpgblackcloseup.jpgPontosan délben nagyon fura dolog történt: Napsi nyaklánca elkezdett fényleni. Déltől kezdve 7 percen át világított. A lányok nem nagyon tudták mire vélni a dolgot.

 

Teltek múltak a napok. Napsinak el kellet mennie bevásárolni, ezért Lunára bízta Csillagot. Luna természetesen oda sem figyelt arra amit kért tőle nővére és csak helyeselt. Napsi elment, Luna festegetett, Csillag pedig unatkozott. Úgy döntött, hogy kimegy a kertbe. Egy nagy birtokon laktak, szóval biztos talál magának elfoglaltságot. Elkezdett sétálgatni és talált egy nagy fát.

kev1.jpg

96501976.jpg

Odament a fához és fura dolgot vett észre: a fán három jel volt, egy nap középen, egy hold jobboldalt és egy csillag baloldalt. Csillag nevéhez hűen imádta a csillagokat. Természetesen muszáj volt hozzányúlnia a csillag-jelhez. Hirtelen megnyílt a fa. Kíváncsi volt ezért benyúlt a résen és amikor kihúzta a kezét egy gyűrűt talált benne.

kiralylany.jpg

Ez idő alatt Napsi hazaért és kétségbeesetten keresni kezdte Csillagot. Luna is besegített neki, de mire kimentek a kertbe addigra Csillag visszaért.

- Jaj Csillag ilyet többet ne csinálj! Nagyon megijedtünk. - mondta Napsi.

- Rendben nővérkém, de nem fogod elhinni mi történt velem. - és Csillag elmesélte a nagy fánál történteket.

- Te ugye most csak viccelsz? - kérdezte Luna.

- Szerinted viccel hogyha a gyűrű nála van?- mondta Napsugár komolyan.

- Na jó, de akkor menjünk oda mi is.

- Jó de együtt megyünk egyezett bele Napsi.

Ők is elmentek a nagy fához.

- Na hát itt vagyunk.- mondta Csili.

- Jó akkor mi is próbáljuk meg! - kezdte Luna és hozzányúlt a jeléhez. Ő is megszerezte a gyűrűjét.

- Ha nagyon muszáj... - és Napsi is megcsinálta.

Most már mindegyiküknek meg volt a gyűrűje. Amikor mindhárman felvették a gyűrűket, azok fényleni kezdtek.

- Már megint mi ez a fénylés?- kérdezte Luna.

- Nem tudom de gyönyörű- mondta Csillag.

- Szerintem is- mondta Napsugár és hazamentek.

Napsi egész éjszaka ezen gondolkodott, de egyenlőre nem tudta mit jelent ez az egész.

il_570xN.423793546_ngey.jpg

Részek

süti beállítások módosítása